Az a kurva világ

Mostanában szakítottam az eddig bevált(?) hagyományommal.
Amióta pozitív lettem, csak olyanokkal találkoztam, akiknek elmondható, vagy tudják, vagy én tudom.
Hát, nem sűrűn nyitogatták az ajtót.

De mi vagyok én?
Hangosbemondó?
Bűnbak?
Egyedül vigyem a sivatagba a világ terheit?
Az én farkamra, az én valagamra én vigyázok.
Máséra mag vigyázzon más.
Nem az én dolgom.
Felnőttek vagyunk.

Gy. behúzott egy WC-be, és leszopott.
Aztán hallgattam fél órát, hogy micsoda ösztöne van, ő megérzi, ha valaki necces.
Ő sose lesz écces.
Nagyon tud magára vigyázni.
Ösztöne van, higgyem el.
Nem is érti, mi van magával.
Ő olyan tartózkodó.
Ne gondoljam ám, hogy ő ilyen könnyen kapható.

Pé itt járt, elment.
Tűnődtem, mi lenne, ha tudná.
Nem fogja, nem mondom el neki.
Úgyse jön újra, mindenkinek csak kóbor szerető vagyok.
De jött.
Barátja van, szenved, problémák, velem épp őt csalja.
Szólni kéne, megmondani, mégiscsak két bőrt visz a vásárra.
De hogyan, két akció után?
Nem találtam ki, majd legközelebb.
Legközelebb hívott, hármasozni akar. Jó srác, ismeri, már sokszor volt vele.
Én nem akartam, de húzott a kíváncsiság, ha szex is az ára.
A hely, ahová mentünk, ismerőssé vált.
Az ismeretlen harmadik nem is ismeretlen: vagy 6-7 éve pozitiv.
Akkor miért pont én szóljak?
Vajon Pé is az?

Korombeli fickó, kokettálunk. Ma nem jó, tán holnap. Hívott aztán, azt mondta, elhozza a párját is. Baj?
Á, dehogy, jöjjön csak (addig majd csak kitalálom, miért nem érek rá épp).
Akartam volna is, kerültem volna is, elgatyáztam az időt.
Eljöttek hát.
Mondom az egyiknek: téged sose láttalak még, de te - a másikra néztem - valahonnan ismerős vagy.
Megmondjam honnan? - kérdi. - Az ambulanciáról.
Na, még ilyet... amikor pozitívokat kerestem, eggyel se találkoztam szinte.
Most, hogy megszűnt ez szempont lenni, csupa pozitívba botlok.

Már régóta rágódom azon, hogy van-e Pesten Semjén Zsolton kívül heteroszexuális.
Új kérdés fogalmazódik mától.
Van, aki itt még HIV negatív?