2010. március 2., kedd

Hírek

Mint rendszeres hírfalót, két esemény ragadott meg: egy részeg turista elaludt egy megmászhatatlan sziklán, amit mégis megmászott. Lejönni nem tudott már, izgulás helyett egyszerűen aludt egy jót. Hozzátették, hogy a mentése kb. 2 millió forintnyi pénzébe került az ausztrál állampolgároknak, akik amúgy nem mind ivósak és sziklamászók.
Éljen az állami költségvetés, ez tetszett.
A másik már komplikáltabb. Egymást szexuálisan zaklató tűzoltókról szólt, akik nem szexuális zaklatás panda módszerrel, hanem análfűrész alkalmazásával zaklattak.
Hát, falhoz szögeztek: gyakorló buzi vagyok, de gőzöm sincs, hogy az análfűrész mi fán terem, vagy netán barkácsboltból szerezhető be?
Ezektől a heteróktól csak tanulhat az ember.

4 megjegyzés:

  1. Én kevés ausztrált ismerek ugyan, de azok mind isznak és másznak sziklát.
    Ami az análfűrészt illeti: már vasárnap nagyot csalódtam benned, hogy van olyan szexuális technika, amit nem ismersz...

    VálaszTörlés
  2. Igen, azzal az ollózással falhoz szögeztek.
    A dokkolásnál az zavart, hogy angol szónak sejtettem, és az életemből kimaradt az Eton College, meg a Cambridge University is - azt sejdítem, ott taníthatják az ilyeneket...

    VálaszTörlés
  3. Szerintem a homoszexuális technikákat bármelyik előkelő angol magániskolában el lehet sajátítani :-)

    VálaszTörlés
  4. Amúgy, az análfűrészről (amit ezek szerint se barkácsboltban, se szexshopban nem fogsz kapni) részletek itt:
    http://www.hatter.hu/archivum/?q=node/6824

    VálaszTörlés