2010. július 7., szerda

Ego sum

Szeretem a szupervíziókat, marad belőle mindig gondolkodnivaló.
Tegnap azzal a rossz érzéssel jöttem haza, hogy jesszus, egybecsúszott a magánélet és a support, nem vigyáztam.
Paradox módon jó érzés volt, hogy ez rossz érzés: jelezte, hogy ott van még bennem valahol a normális, elő kéne kutatnom.

Bedugtam a kulcsot a zárba, és fölmértem: ez most a lakásom, vagy egy iroda?

Mire leraktam a seggem, tiszta volt az egész. Nem csúszott egybe semmi, nem volt minek egybecsúsznia: egyszerűen nincs magánéletem.
NINCS magánéletem.
Pedig itt van hozzá minden: konyha, hogy süssek-főzzek, ágy, hogy aludjak-kúrjak, TV, mert csak, internet, hogy enyém legyen a világ, aztán a bicajok, hogy arra menjek, amerre lássak. Itt vagyok ÉN, még eladható szabad állapotban.
Hogy milyen hülye vagyok, hogy eddig nem vettem észre.
De most már tudom, hogy nincs magánéletem.
Örülök neki.
Nem annak, hogy nincs, hanem hogy észrevettem.
Mert kell, hiányzik, szükségem van rá.
Ha nem lesz, gépi bébivé válok, olyan leszek, mint egy rossz automata. Ikea Anna, virtuális fél-lény, aki a vásárlók rendelkezésére áll folyvást. Előzékeny, kedves, hibátlan, és senki le se szarja.

Valamelyik ősöm tuti, hogy apáca lehetett. Vagy szerzetes. (Marha rég persze, mert jó 300 éve az összes felmenőm evangélikus.) Felajánlhatta szent életét az Úrnak, de csak köldöktől felfelé, meg térdtől le, és vagy bővérű volt, vagy nem szaladt elég gyorsan.

4 megjegyzés:

  1. Lennék az ősöd, na nem a megbotlós fajtából... ;) Örülök a felfedezésednek! Egyek vagyunk abban a törekvésben is, hogy le kell építeni egy részt a mozgalmi énünkből. Mégis csak jó a chili csokival! :) :) :)

    VálaszTörlés
  2. Én is gratutlálok! (mindig mondtam, hogy jó a chili csokival...) Úgy látszik, Jani mondata betalált. :) Az jutott eszembe a szupervízió alatt, persze, félig-meddig viccből, hogy a Te szobádba is kéne egy függöny az ágy és a "rendelő" közé.

    VálaszTörlés
  3. Na, most miket gondolhatnak, hogy hogy rendelek én az ágyon...

    VálaszTörlés