Vizit

Megállapítottam, hogy az utóbbi két kontrollomnál hisztériáztam pár napot. Úgy látszik, így működöm - tűnődtem a Lászlóba menet.
Már fölidézni sem tudtam, hogyan is voltam ideges, elszállt mára minden para.
A Bánhegyitől akkor jött ki épp egy pasas. 2-3 hete beszéltem vele a neten, megesküdött, hogy ő nem is pozitív. Köszönt a váróban üldögélőknek, látszott rajta, hogy már régi bútordarab.
BD jókedvű volt, Nelli is vidám. Ha akkora gáz lenne, nem így fogadnának.
- Hogy van? - rutinozott a doki.
- Egész jól, csak idegesít, amióta tudom, hogy mennyi a vírusom.
- Hát, nem egy minta vírusszabályozó maga - poénkodott Bánhegyi. Ha lemegy 350-re, megajánlom a gyógyszert magának - nézett rám tárgyilagosan. - Vetkőzzön! - mutatott a székre. Végigtapogatott, jött a szokásos "sohajt... sohajt... megint sohajt", a hátam hallgatta már, amikor megjegyeztem, mintha a hónalji nyirokcsomóim nagyobbak lennének. A fülemmel észleltem, milyen vadul csóválja tiltakozásul a fejét: már megint egy paciens, akinek kutya baja, neki akarja bemagyarázni, mi is van vele - de aztán leeresztett.
- Szokott lepedékes lenni a nyelve? Nem?? Szerencséje!
- Háegyenegy? - nézett rám Nelli.
- Köszönöm, kaptam már. 4 héttel a vérvétel előtt, mindkét influenza ellen.
- Na, akkor lehet, hogy az dobta meg a vírusát! - heurékázott Bánhegyi. - Van már időpontja? Nincs? Miért nincs??
- Ő be szokott telefonálni, nem szed még gyógyszert, mindegy az ide-oda néhány hét - mentegetőzött Nelli.
- Keményebb legyen már, ne legyen mindig ilyen vajszívű! Időpontot az úrnak! De keményen már! - viccelődött az asszisztenssel. - Írja oda, hogy a vírust is megnézzük soron kívül. - Akkor uram, viszont látásra, kellemes karácsonyt és boldog új évet! Találkozunk jövőre, addig minden jót!
Sajnos, a váróban most nem ült ott az a múltkori, varázslatos fickó. Láttam azóta a metrón is. Odabiccentettem neki, visszabiccentett tanácstalanul, láttam, jár az agya, ki is lehetek, és honnan - nem mondhattam neki, hogy a László kórházban találkoztunk, te is vérvételre vártál, veled akarok álmodni azóta, de eddig nem sikerült...
Üres volt a váró. Kint novemberi tavasz, az utcán vidám emberek.
A mozgólépcsőn szembejött velem Jé, fentről hozta a futószalag. Honthy Hanna lépcsőjelenete - villant be - és úgy is intett, mint anno Hannuska a hódolóinak. Jó érzés volt látni. Éreztem: tudja, hol jártam, mint mondtak nekem, a CD4-em, %-om is megmondaná, ha érdekelték volna valaha is az ilyenek.
Szép nap ez a mai.
Talán B-nak is megengedem, hogy megfogja a farkam, ha már úgy odavan érte.