Kul-túra

Lefele menet betegre fékeztem magam. Szépszemű jól vezetett, de a kezét idegesítően kevésszer használta hozzá. A térdével fogta a kormányt, a kocsi kerekei között villogott a záróvonal. Evett, ivott, hadonászott, telefonált, különleges erkélyeket mutogatott, amíg a városban jártunk.
Lehet, hogy belehalok az autókázásba most, nyugtattam magam. Mit vagyok ezen oda? Úgyse él az ember örökké... és nagyon ragaszkodni kezdtem az életemhez.
Szépszemű érdekes ember. Ifjonc korában benzinkutat, meg bankot rabolt, aztán lerázta magáról a múltat, mint a port. Baromira vonzó: a Teremtő két marokkal szórta rá a vonzerőt.
- Hogy viseled, hogy minden nő beléd pistul, ha meglát? A meleg pasik meg olvadnak, mint csoki a napon?
- A pasikkal nem tudok mit kezdeni, a nőknél meg nagyon-de-nagyon nem így van... Ezt rosszul látod. Nagyon más a képlet - ábrándozott.
Kiszállt tankolni. A pénztáros lányról leesett a bugyi, míg kiszolgálta, egy másik benzinkutas nő is versenyt feszített neki. Hirtelen csak körülötte volt dolguk, sertepertéltek, adtak neki "cég ajándékát", a többi autós meg türelmesen várakozott.
Nem hozta magával a kasszát, valóban megjavult.
- Nagyon nem így van, hogy az előző témát folytassam - mondta, és kibontotta az ajándék energiaitalt. - Talán ha 50 nőm volt eddig. De sose azok találnak meg, akiket én akarok. Neked hány partnered volt az életedben?
- Nem tudom, olyan ezer - ezerötszáz? - találgattam.
- Basszus! És nem vagy fertőzött?
- De. HIV pozitív vagyok.
- De az csak szexszel necces? Így nem, igaz?
Megnyugtattam, és újra rendesen szedte a levegőt.
- De ha szétkensz a kocsival, rád fröcsögök, és az nem tesz jót.
Az út elején még a földig lógott a felhők hasa, de a dombok közt a 6-ost már szaggatta a szél. Az alagútláncnál deja vue érzésem volt, de hiába kutattam, nem jöttem rá, honnan a párhuzam.
Szépszemű lassabban vezetett, izgulni se kellett. Csak a szörfdeszkát tépte le a szél a kocsi tetejéről, mögöttünk pattogott a kihalt úton.
Az Irodalmi Fesztiválra utaztunk. Két önjáró, élő könyv, szörfdeszkával.
********
A Jókai téren elcsitult a szél, mediterrán hangulat, vakító napsütés. Nem voltak még kölcsönzőink, dolog nélkül ténferegtünk föl- és alá. Egy könyv-kollégámmal kifeküdtünk a napágyakra szunyálni. Csütörtök volt, munkaidő. Mi meg fizetett szállással, reggelivel, ebéddel a hasunkat süttettük. Javasoltam: hívjuk fel otthon robotoló kollégáinkat, és mondjuk meg, de jó is nekük.
Pécs hátrányos város. A legtöbb élő könyvet innen toborozták, de leszbikusból, melegből, volt bankrablóból, nem ivó alkoholistából nincs helyi kínálat. Így lettünk Pestről importálva.
********
Érdekes találmány az Élő könyvtár. A lényege, hogy könyvek helyett emberek bérelhetők, akik különböző embercsoportokat képviselnek, s ezzel tipikus sztereotípiákat testesítenek meg. Akárkit választasz, egy órád van rá, hogy elbeszélgess vele. Rongálni, tépni, összekenni tilos a könyvet.
Persze irgalmatlan sokat kell beszélni, de van, akinek ez nem teher. Az meg direkt jó érzés, ha észreveszem, hogy valahonnan valahová eljutott az olvasóm.
Nem sokáig hawayozhattam a napon, kézről kézre vittek. Csupa jó fej, nyitott agyak, van itt befogadás. Zsákutca, hogy ilyen helyekre vájtfülűek jönnek, az Irodalmi Fesztiválra látogatók nem a közeli Jobbik irodából tértek be.