Pech

Kedd délelőtt itt járt Bé. Hablatyolt mindenfélét, előadott egy fantazmagóriát, hogy ő hogyan hármasozott a nőjével meg egy nős pasassal hármasban.
Nem is figyeltem rá, egyszerűen kanos voltam, hagytam, hogy fogdosson, máshol járt az eszem, vagy a franc se tudja már. Azt hihette nyilván, hogy a sztorija csigázott fel, vagy az a tévképzete erősödött, hogy engem izgathat olyanokkal, ami őt izgatja csakis.
Ma megint itt volt.
Rosszkor jött, nem kívántam emberi lényt.
Mogorván fogadtam, csak mutattam: üljön le. Dolgom van. Marha sürgős volt, épp rajzoltam Márió anyját. Leült, de nem tudott veszteg maradni, belevágott újra a keddi történetbe, átszínezve, új nyomatékokkal.
A keddi feleség azóta egy hete külföldre utazott, a férj megint náluk kötött ki, véletlen szuper a teste, és mega-mega farka van, benne két vödör geci. Nem mondhattam: KUSS! - hisz mégiscsak vendéglátó vagyok. Intettem: pszt! és tolult föl bennem az undor, akár a hányinger.
Nem vette észre magát.
A telefonban is utálom, amikor valaki szexről fantáziál (pláne, ha azt hiszi, hogy engem ez izgat). Ráadásul sorra szegte a tabujaimat. Intettem: csönd! Rám nézett, értetlenül.
- Szar kedvem van, nehéz napjaim voltak. Most hagyjál.
- Jó - jó... - bólogatott ijedten. Vidítani akart (talán), mert újra belevágott:
- És akkor a Móni finoman a szájába vette a másik fickóét...
Bezártam a gépen minden megnyitott oldalt, felhúztam a cipőm.
- Netezz, ha akarsz, el kell mennem. Kulcsod van?
Bosszantott, hogy a saját lakásomból inkább elmegyek, csakhogy békém legyen. Ahelyett, hogy mondanék egy egyszerű NEM-et.
Megérdemlem, marha vagyok.