Májusi eső

Valami baj lehet Zsuelettával, mert napok óta észlelem, hogy beszéd közben ideges szuszogások szakaszolják mondandóját. Befele kapkodja a levegőt, néha a horkantásig elmegy, olyan, mint a fölspannolt sündisznó.
Csak fáradtan lökdöste magát a hintán, mellette Coffi, benne se volt sok élet. Úsztak ma, kiszedte belőlük az erőt.
- Ha nincs sok leckétek, kaja után kimegyünk a Ligetbe - ígértem be.
Dzsasztin az árnyékban hűsölt a padon, úgy ült ott, mint egy nagy rakás tehénszar. Nem tudott ordítani - fájt a torka - melege volt, de nem vette le a pulóverét. A Liget kimondása se dobta fel.
- Hát-hát, ne menjünk a Ligetbe. Nincs kedvem, messze van. Menjünk inkább a parkba... ottan annyi de annyi játék van! Nem is kell mennünk gyalog, mehetünk a 95-ös busszal!
- Nincs jegyetek, pénzetek sincs rá. Nem bliccelek veletek.
- Az nem úgy van! A 95-ösön nem kell jegy! Azon senki se szokott jegyet venni! A telepről még senki se használt azon jegyet! Nincs is ellenőr, ha meg van is, akkor is leszáll, mert egyszer megverték, amikor jegyet kért. Menjünk azzal, az ingyen van!
- Egyik BKV járat se ingyenes. Rosszul tudod.
- Hát, hát ez nem igaz! Maga miért nem érti meg??? Hát ilyet! Még ezt se tudja!!! Igaz-e Zsuzsu, hogy a 95-ös ingyen van?
- Azon tényleg nem kell jegy - helyeselt Zsueletta. Mink se használunk sose.
Nem jutottunk dűlőre, a vitára meg pontot tett, hogy ebédelnünk kellett. A sóska-tojás után végleg kimerültek, elfeküdtek bent a szőnyegen. Nyugi volt: Csatara 2 napja eltűnt, szülei úgy döntöttek, hogy megint máshol laknak egy darabig. Csak Márió pörögte túl magát, mintha beszpídezett volna.
Fél óra teltével teljesen kicserélődtek. A lányok magukhoz vettek egy babát, meg kellett várnunk, míg bepólyálják. Egész évben hozzá se nyúltak, de most valamiért nagyon fontos lett nekik. Márió lenyugodott, de Máriusz és Dzsasztin már az első 20 méteren megvadult. Az egyik ordított, a másik meg lehugyozta az iskola melletti kerítést, majd mentek, mint a lovak, a Ligetig le sem fékeztek. Valami kocsmanótát harsogtak, örültem, hogy alig találkoztunk valakivel.
Nem sokat voltunk kint. A lányok egy darabig hintáztatták a bepólyált babát, de megriadtak 3 nejlonzacskós szipustól, akik a hinták közelében tanyáztak le. A fiúk a bokrokban csatangoltak, majd kötözködni kezdtek egy hajléktalannal. Nagy nehezen elindítottam őket, de előbb egy mókus után rohantak be a fák közé, majd elkaptak két szerencsétlen gyíkot. Márió hozzám rohant, megmutatta, milyen szép, majd beeresztette a bokrok közé a kis állatot, de Máriusz és Dzsasztin egyre messzebbre rohant. Csak azt láttam, hogy feldobják és rugdossák a gyíkot. Teljesen megbolondultak.
- Ez állatkínzás. Mind a kettőtöknek intőt adok!
- Adjon, adjon, kit érdekel maga! - üvöltött rekedten Dzsasztin. Máriusz Márió nyakának ugrott.
- Csicskageci!!! A dadogós kurvanyádnak pofázzál! Köcsög!
Le-lemaradtak, előzgettek, váltogatva, de Márió mellett elhaladva mindig rúgtak - löktek rajta egyet.
Mire beértünk, teljesen beborult, és esni kezdett az eső. Fura, hogy ennyi időváltozástól is teljesen megzavarodnak. Pár év, és egy futó zivatartól akár börtönbe is jutnak.