Evolúció

A szerelem evolúciós termék, arra való, hogy az össze nem illőket összeillessze. Eddig mindenkihez passzoltam, most meg a HIV miatt senkihez.
Veszélyben vagyok.
Nem vagyok most szerelmes senkibe. Tök jó így, kényelmes, semmi fakszni, nem tör rám a magány, ha nincs velem, szerelemféltés sincs, meg a liftezés a mennyből a pokolba, kétpercenként, nem kell belehalni, hogy vége.
Lehetek rigolyás, a kutyát se érdekli, azt veszek fel, amit akarok.
Persze, unalmas így, az ember folyton a vesztét keresi, hátha belezúghat megint valakibe.
Hogy valaki jobban érdekeljen, mint épp ésszel belátható lenne.
Ez az evolúció műve. Hogy ne maradjunk veszteg a valagunkon, ármánykodjunk, önzősködjünk, játsszunk öldöklősdit.
Ha nem lenne szerelem, meg csalódás, meg hoppon maradás, kitörne a mennyei béke, odalenne a természetes szelekció.
Annak idején a volt két szerelmemmel képzeltem el az életem. Nem egyszerre persze, 15 év volt a két esemény között. Ők nyilván nem velem képzelték el az életet, vagy meggondolták maguk menet közben.
Az a szemét a szerelemben, hogyha az érzelem egy párnál 100%-nyi, akkor minél jobban szereti az egyik a másikat, a másik annál kevésbé az egyiket.
Ezt nyilván az evolúció intézte így, hogy ne legyen unalmas az életünk.
Legyünk elfogadóak, akár az evolúció iránt is.