2009. július 24., péntek

Színiiskola

Tegnap felhívott K. Éreztem, feldúlt, nem értettem, miért nem ért.
Úgy gondoltam, már mindent rendbe raktam vele, nem értettem, miért nyalogatjuk újra ugyanazt a sebet. Bosszús voltam: nőből van, háklis, miért nem fogadja el, hogyan reagálok? Miért kellene nem saját koreográfiával, másként éreztetnem, amit érzek?
Magyarázkodnom kellett, de azt mondta, ne magyarázkodjak.
Nem ezt várja.
De mit?
Sokáig gondolkodtam.
Hisz tudom, szeret.
Vajon tudja-e, hogy én is szeretem?
Mondtam már neki, hallhatta, de vajon éreztetni is tudtam-e?
Szeretem, érdekmentesen, hisz ő lány, én meg buzi.
Nem tudtam magamon eligazodni.
Keresgéltem múltamban, és találtam. Hogy mikor éltem át azt, amit most Ő, velem.
Volt egy ismerősöm, aki a világ összes problémáját át tudta fordítani úgy, hogy az róla szóló probléma legyen. Nagyon idegesített akkor, hisz félrevitt mindent. Mások félbevágott mondatait a saját elgondolása szerint fejezte be, mások feldobott kérdéseire rádobta a sajátját. Úgy éltem meg akkoriban, hogy ez agresszió. Engednem kell, mert megsértődik. Vagy elrohan. Vagy látványosan mártír lesz, az áldozatom, hogy rühellni tudjam magam.
Akkoriban bosszantott. Talán most is bosszantana, de már tudom, neki problémája volt, a problémamentesek között.
Talán ilyen lettem most magam is? Csak nem látom? Csak hiszem, hogy a kedvem hapy?
Lehet, hogy csak kapni akarok, és adni nem?
Volt már egyszer 7 hónap az életemben, amikor rágyógyultam a tévére. Megnéztem az összes időjárás jelentést. Az összes híradót. Aztán megint híradót. Vártam valamit, magam sem tudtam, mit, valami változást. De nem, nem voltam depressziós, semmi pénzért se, de nem tudtam felkelni a tévé elől, 7 hónapig, nem tudtam belevágni semmibe. Borzasztott a gondolat, hogy valamibe belekezdjek, értéktelen voltam és fölösleges, de nem, ez nem depresszió, az másmilyen, az csak másnak van, nem nekem.
Megint nem látom magam?
Úgy tudok hárítani, hogy magam is átverem?
Mi lehet az, amit nem akarok látni?
Hogy lúzer vagyok?
Hogy vesztettem?
Mitől van, hogy összefacsarodik a szívem, hogy S. csak 21 éves, alig élt, de már egy éve pozitív?
Mitől van, hogy megrendülök Zén? Végzett az egyetemen, tehetséges, szeretik, 24 éves, reményteli pályakezdő, s az állásával együtt kapta meg a pozitív tesztet?
Miért látom tragédiának másban, amit magamban nem látok annak?
Mitől van, hogy megrendülök máson, magamon meg nem?
Mikor tanultam színészetet?
Most én lettem a problémás?
A problémátlanok között?
Most én vagyok épp úgy bosszantó, erőszakos, önző, sértődős, mint egykori párhuzamom?
Nem akarom.
De megrendülni sem akarok magamon.
Veszélyes.
Talán átszakad valami, amit nem akarok.
Amióta pozitív lettem, szeretem a magányt. Ez tény. Kulcsra zárom magam, hogy biztosabb legyen. Lehetek egykedvű, itt nem muszáj a hapy. Máshol se, de valamitől azt hiszem.
Amikor hazafelé tekerek, éjféltájt, üres utakon, eszembe jut a Mester és Margaríta. Pontosabban az a jelenete, amikor elhagyja Moszkvát Woland, és a kísérete. Lehámlik róluk minden földi, halott arccal suhannak a csillagok közt, nem tudni, hova, nem tudni, miért, a suhanás maga az értelem. Nem szerettem ezt a részt, fájt, szorított, csínyeket akartam, életet, nem a fegyelmezett semmit.
Hazafele jövet, egyedül, pont ilyen semmi-arcom van. Maradni sem akarok, hazaérni se.
Mert minek?
Az egyetlen vonzás a magamra zárt ajtó.
Bocs, K., megértettelek.
De nem tudok javítani most.
Kétes, hogy tudok-e valamin is javítani még.
Most nincs hozzá hitem.

2 megjegyzés:

  1. "Vajon tudja-e, hogy én is szeretem?"
    Tudom.

    "megértettelek"
    Az elég.

    "Nem tudok javítani most."
    Nem kell, nem romlott el semmi.

    VálaszTörlés
  2. "Úgy éltem meg akkoriban, hogy ez agresszió. Engednem kell, mert megsértődik. Vagy elrohan. Vagy látványosan mártír lesz, az áldozatom, hogy rühellni tudjam magam."

    Hálás vagyok ezért a szép példáért: a sakál viselkedés igazán érett megnyilvánulását fogalmaztad meg. A befelé fordított fülek nagyon kifinomult eszközök a környezet manipulálására.

    És örülök, hogy végre kommentelhetek hozzád. :)

    VálaszTörlés