Ma nagy kászálódás volt, mert hazavitték a picit (kis szarost, mondanám, de még egyelőre magam is megbotránkozom magamon).
Békén szunyált, szokás szerint. A vőm és a lányom pakolászott: annyi kaját hordtak össze két nap alatt a rokonok, hogy pakk hátán pakkot ért.
Megjelent egy nővérke, barátságosan kérdezte:
- Maguk kérték ugye a fülbevalót?
Lányom bólogatott - kezdi már a cicomát - mi tiltakoztunk.
- Most kell, ti jól eltoltatok. Nem akarom, hogy nagykorában fúrják ki a fülét, mint nekem. Észre se veszi!
Gonosz banya bevitte a kicsit, vártuk a velőtrázó sikolyt, de csak a ciciért bömbölt. Amikor megkapta, elhallgatott, és álomba szopta magát. Kis rózsaszín bigyulákat kapott a fülébe, nem látszott, hogy szenvedne miatta.
Segítettem lehurcolni a cuccokat még a kocsihoz. Látszott, hogy lázban vannak már, szeretnének mielőbb otthon, magukra csukni az ajtót, a maguk csöndjében lenni, érthető.
***
Kész babagyár, mások is vitték ma a babát haza. 30 körüli pár, mózeskosárban a kisbaba. Ahogy kilép az apa az ajtón, az asszony kezébe nyomja a kosár fülét, és rágyújt. Slukkol két nagyot, átveszi a kosarat. Az asszony is cigarettát kotor elő, rágyújt maga is. Hadd legyen íze a tejnek, akklimatizálódjon csak a baba.
***
A metróállomáson harsány gyerekének hallik mindenhova. A fal tövében huszonéves anyuka, ölében a kislány, a Körtéfa után istenes karácsonyira vált. Koldulnak. Illetve a gyerekkel koldultat a jó édesanyja. Nézem a kislányt, metszőfogait már tejről maradandóra váltotta. 7-8 éves lehet - saccolom - iskolában lenne a helye, nem itt. Mások arcán is megütődés: senki nem dob pénzt, senki nem tesz semmit. Mi lehet a gyámhivatal száma? - suhan át a cselekvés ingere rajtam, de elhessentem. Most a gyerek torkát adja el az anyja, 5 év múlva meg a valagát.
Ha az anyja egyáltalán... bevinnék 2 napra, megjelenne aztán az apja, és valami hantával átvinné egy másik metróállomásra. Csak 1-2 megálló egy másik kerület, és másfél év, míg lelevelezik Romániával, hogy hazatért-e a kiskorú.
***
Már a lépcsőn kanyarogtam fölfelé, amikor hívott Té anyja.
- Kórházba került a fiam, annyira fölment a láza. Nem tudok most többet mondani. Nem tudom, mi lesz velünk - jött elő szokásos rémlátása.
Szegény Té. Fiatalabb tőlem, de már vagy tíz éve az AIDS-ről szól minden napja.
Már tegnap alig volt ereje beszélni a láztól, amikor telefonáltam.
***
Már a suliból telefonáltunk kollégámnak. 1 hete szült a felesége, megkínlódott, vajúdott 8 órát, vákuum kellett a szüléshez. Magas lázzal vitte vissza az asszonyt tegnap. Vérmérgezés, benne maradt egy darab méhlepény, de már talán túl van rajta.
***
Vérengző Máriuszt hazavitték délben, debil Dzsasztin félórát kamuzott, hogy elmehessen haza, Dzsueletta be se tolta ma a képét. Alig volt gyerek, de Csatara addig zrikálta Máriót, hogy lefogni alig tudtam. Elmondtam vagy hússzor: "nem engedem, hogy megöld" - de nem nagyon hallotta. A dühroham után ereje hagyta, lassan lecsillapodott, kitört a béke. Csatara színt váltott, csupa mézesmáz, dicsérte rajzait, nyalt, hízelgett, ahogy csak tudott. Teljes kapituláció - állapítottam meg - úgy látszik, tévézni akar hétvégén.
***
Kolléganőm - fiatal, bombázó - egy fél osztályt elvitt a Ludwigba délelőtt. Szembe jött egy klassz pasi, jólöltözött, tök frankónak tűnő, már a mellét is kidomborította neki, de a pasas nem szemezett vissza, hanem a gyerekeket szuggerálta:
- Rohadék cigányok! - sziszegte rájuk.
Megijedt kolléganőm, vissza-visszanézett, de a pasas még mindig állt, gyűlölettel a képén, szúrt a szeme rájuk.
Nagyon rossz érzés volt.
Félt.
Pedig ő nem is cigány.
***
A kórteremben fülledt meleg, van vagy 30 fok, Té zihál az ágyon.
Arcüreggyulladás, meg kezdődő tüdő.
- Képzeld, estére vizes lepedőt ígértek, ha nem megy le a lázam.
Alig értem hangját, erőtlen, fátyolos. Szeme a semmit nézi, pislogni sincs benne erő. Sokáig hallgatunk, majd Bével - aggódni jött ő is - konzultálunk, mi legyen otthon a vacsora. Aztán híreket mondunk a külvilágból, hadd tudja, mi zajlik nélküle odakint.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése