Nem állok túl jól a bibliai történetek terén, de Sodoma és Gomorra históriája elég közkeletű. Az Úr ugye leküldé két angyalát, hogy kiderítse, talál-e egy igaz embert - de ahogy gyógyszer sincs mellékhatás nélkül, a két angyal sem. Hírük - illatuk - látványuk megbolondít mindenkit, felgerjednek férfiak és nők, azt már nem tudom, ér-e célt velük valaki is.
Egy fickóval kellett találkoznom a Deák téren, semleges ügyben, már mindegy, mi is. Az ördög tudja, mi lehetett a titka, de amint ránéztem, tudtam, hogy édes, tudtam, hogy hangja muzsikál, nélküle nélkülözhetetlen. Nem kelhet fel távollétében a nap, megáll az óra, ha közelébe ér, körülvesz, mint láng a fahasábot, két lábon járó sokkoló, kiüt, leterít.
Tárgyilagosan nézve egyszerű fickó, van, aki észre se venné talán. De volt valami kulcsa, ami pont belém illett, és rájöttem, szeretni tudok.
Igaz, ezt tán tudtam eddig is, csak a nem merés lefojtotta mélyre.
Nem találkozom vele többször - nem is akarok - nem ő a lényeg, hanem az érzés, amit adott.
Tudok szeretni, merek is, és szerethető vagyok.
Ajtó - ablak nyitva, rend van, az étel is készen, egyedül unatkozom.
Úgy kéne valaki... valaki, akitől viszontszeretve vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése