Jó volt átölelni. Most találkoztam vele először, mióta tudja, hogy pozitív. Nagyon örültem jöttének, hosszasan dédelgettem, amint becsukódott mögötte az ajtó. Néztem kisfiús mosolyát - jó látni egy meglett, szép szál dalián.
- Azt hittem, félni fogsz tőlem - mondta, és szemembe mosolygott megint. Úgy hatott rám, mint a varázsolás, bizsergett minden porcikám.
Csak a szeretkezés után kérdeztem tőle:
- Tőlem kaptad? Vagy valaki mástól?
- Ki tudja? Szerintem nem tőled. Elég rossz gyerek voltam én - és szégyellősen elmosolyodott.
- Hogy fogadtad?
- Hát... benne volt a pakliban. De a párom biztatott. Azt mondta, titkoljam, ne tudja más.
- Ő? Megúszta?
- Nem tudom. Nem akar elmenni. Azt mondta, ha úgy van is, inkább nem akarja tudni.
Néztem szeme zöldjének mély kútját.
Nekem pont olyan kedves, mint bármikor eddig.
Kár szegényért, megúszhatta volna igazán.
Ártatlanul, kíváncsin leste, mit nézek hosszasan rajta, apró gödröcskék villantak fel arcán a cirógatás nyomán.
- Én titkolni foglak, nyugi. Bolond leszek kikotyogni... rögtön lecsapna rád a konkurencia. Ilyen klassz, szép férfi... nem hagynának nekem belőled semmi. Üzleti titok maradsz, na!
Nem akart a HIV-ről beszélni, csak megpihenni, nyugin. Álmos volt tán, vagy fáradt. Hozzábújtam. Megnyugtató volt érezni a szétáradó békét. Hisz haragudhatna is. Rám, vagy a világra, egyre megy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése